A mangalica tenyésztés múltja

A mangalica tenyésztés 1833-ban kezdődött, amikor József Nádor kisjenői uradalma megérkezett az első 2 db kan és koca a híresen zsíros szerb sumadia sertésekből, melyeket a meglévő bakonyi és szalontai sertések keresztezésére használtak. Oly nagy sikerrel tették ezt, hogy az 1850-es évekre már minden nagy tenyészetben volt kisjenői vér és a 19 század végére a mangalica a magyar vidék szinte kizárólagos sertése lett.

A 19. század második felében megjelenő kolbász és szalámigyárak, ipari húsüzemek milliószámra vették a híresen magyar mangalicát nemcsak hazánkban, hanem a világ számos országában is.

A fajta népszerűsége és piaci sikerei az I. Világháború után sem csökkentek, ámbár megjelentek a határon kívül rekedt törzstelepekről kikerülő szerb, román, szlovák mangalicák is a piacon.

A mangalicatenyésztés hivatalos csúcsszerve a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete 1927-ben alakult meg. A két háború közt megjelenő nyugat-európai eredetű hússertések ekkor még nem veszélyeztették a fajta vezető szerepét.

A II. Világháború pusztításait és a jóvátételi szállításokat már azonban nem tudta kiheverni. A fajta kvalitásait és túlélőképességét jól példázza, hogy az 1970-es években a Szovjetunió déli tagköztársaságaiban még voltak az 1945-ben oda szállított állományokból eredő mangalicatenyészetek. Groteszk módon ebben az esetben a Szovjetunió széthullása nemhogy segítette volna e nagy genetikai értékű állományok megmentését, hanem ellene hatott. Az új, muzulmán hitű utódállamok azonnal kiirtották az addig fennmaradt állományokat is.

Az 1950-es évek iparosítása, a lakosság városiasodása egyre inkább a hús iránt keresletet erősítette a végső csapást az import hússertések elszaporodása és a napraforgó étolaj fogyasztásának elterjesztése mérte a fajtára.

Az 1960-as években száma folyamatosan csökkent, mígnem a hetvenes évekre csaknem teljesen kihalt.

A teljes kihalástól a magyar állam által 1974-ben létrehozott génbankok mentették meg. Akkorra a teljes kocalétszám kb. 200 db-ra esett.

A rendszerváltásig működő génbankok kb. 300 db mangalica kocát őriztek meg zömmel szövetkezeti sertéstelepeken.

A területileg illetékes Állattenyésztési Vállalatok és a fajtát hivatalosan fenntartó Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet munkatársai egyre nehezebb anyagi körülmények közt dolgozva őrizték meg a fajtát a bizonytalan jövő számára.

Azonban a rendszerváltás ezeket a kis tenyészeteket elsöpörte, sőt a tenyésztőszervezetei is megszűntek, vagy átalakultak. Tömegesen vágták le az utolsó megmaradt egyedeket, olyan nagy gyorsasággal, hogy 1991 nyarára már alig ismét 200 db alá esett a számuk, de ez a 200 db is vágásra volt ítélve, így 1992-1993-ra a fajta teljes eltűnése volt várható.

A teljes pusztulás helyett azonban az újjászületés következett, de ennek a története már nem a múlthoz hanem a fajta reneszánszához tartozik.